I.
Az utolsó évtizedek?
Nem egészen 2 km3, nem egészen 600 km2, nem egészen 80 km, nem egészen 3,5m, nem egészen 200km, nem egészen 20000 év.
Pelso, Blato, Plattensee –mocsár, sekély tó. Magyar Tenger. Az emberek számára a rajta élő hajósokat, rákászokat, halászokat kivéve inkább akadály volt. Fürödni, csak a marhák fürödtek benne. Mennyi jó termőföld! A Festeticsek tervet készíttettek a kiszárítására. Aztán a reformkorban az urak és hölgyeik rákaptak a fürdőzésre. Jobb üzletnek látszott a partját felparcellázni, vasutat építeni. Ahhoz, hogy olcsóbb legyen építeni, így is lecsapoltak 1-2 köbkilométer vizet. Hja, a fejlődés! A fejlődést az ingatlanfejlesztők hozták.
Utak és villák épültek, vasút és kis szállodák. Egyelőre maradtak a parti nádasok és a lecsapolt berekben tenyésző füzesek felett a dombokon maradtak még a tavat övező szőlők, köztük a csinosabb úri és egyszerűbb parasztpincékkel.
A szocializmusban a nép birtokba vette tengerét. Beton üdülők épültek a partján, a kibetonozott, lépcsőkkel felszerelt strandok összeértek egymással. A nyár egy-két napsütéses hónapjában törülközőnyi hely sem volt szabad. Napolaj szivárvány borította a víz felszínét. Tervgazdaság működött, nem volt szükség ingatlanfejlesztőkre. A nádas meg amúgy is csak szükséges rossz volt. Szúnyogok fészke. Beton medencében ringott a víz, de a szőlő a romos főúri és a bedőlő parasztpincékkel egyelőre sorlott a partmenti dombokon. A szőlőből nem készült jó bor, de ez nem is volt prioritás.
A legújabb kor újabb fejlődést hozott a tóra. Építési nagyvállalkozók EU-pénzekből hatalmas beton boros pincéket építettek a partján, majd a kamatok csökkenésével a betétekből menekülő tőke nyomán felvirágzó ingatlanpiac újra meghozta az ingatlanfejlesztők idejét. Új jacht kikötők épülnek a megmaradt legmakacsabb nádasok helyén. Egész városrészek betonból, farostlemezből, hungarocellből és üvegből közvetlenül a vízparton. A várostól, közönségtől, néptől kerítéssel elzárt parkokban. Minél közelebb a vízhez, annál drágábban. Sok szőlő a környező dombokon ugyancsak a fejlődés áldozata lett. A Balaton-üzlet magasabb fokozatba kapcsolt. Visszafordíthatatlannak látszik a klímaváltozás. A tónak, ahogyan ma ismerjük, talán már csak évtizedei vannak. Talán nem egészen ötven éve.
Elméletben van egy másik forgatókönyv is. Mintákért nem is kell nagyon messzire menni. A Garda, a Boden- és a Genfi-tó. Vagy akár a Fertő, hogy ne csak más adottságú, mélyebb vizekkel példálózzunk. Vagy les Sables d’Olonnes, ha már tengert akarunk. Értéket teremteni nem csak betonból lehet. Lehet környezettudatosan. Lehet fenntarthatóan. Lehet kíméletes mezőgazdasággal. Lehet hosszú távra előre tekintve. Az ingatlanfejlesztést ezek szolgálatába állítva.
II.
A másik forgatókönyv
A helyi értékekre építve:
A víztükör. A napsütés. A szél: a parti, a déli meg a többi. A környező táj: Csopak lankás szőlőtermő dombjai, Paloznak dombon álló plébánia temploma, ahol Szent István az első szőlő adomány-levél tanúsága szerint szőlőt és vinitor családot adományozott a veszprémvölgyi apáca-monostornak. Tihany a belső tavakkal és a tavat uraló ezer esztendős apátsággal, rendezett, szépen művelt szőlőivel a Nivegy-völgy majd a vulkáni kúpok és csonka kúpok sora. Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc és Szigliget. Városok: a reformkori Füred, a barokk Keszthely, a polgári Siófok. Rendezett, virágos falvak szőlőbe kifutó házsorai. A tájban élő molnár- és parti fecskék és sirályok, a vörösbegy, a feketerigó, cinke és a veréb és seregély. Vízi madarak: kacsák és vízi tyúkok. A sas, a sólyom és a vércse. Talán néhány hattyú is. A vízben élő halak: Süllő, ponty, harcsa, garda és keszeg. Meg a migránsok: a busa, az angolna, meg a naphal. A Bakony erdei is. Vadakkal és szelídekkel. Emberek, akik nemcsak itt nyaralnak, horgásznak, sportolnak, de családjukkal itt élnek és dolgoznak és megélnek a tó partján. Olyanok, akik hosszú távra terveznek és hajlandóak a közös ügyekért is tenni, áldozatot hozni. Akik évtizedek munkáját nem sajnálva telepítenek újra szőlőt és gyümölcsöst, szűrnek igényes borokat, építenek jó gasztronómiát, működtetnek előremutató vállalkozásokat – vitorlás- és E-bicikli- kölcsönzőt, szobakiadást és kis szállodákat.
Új vagy máshol már bevált ötletekkel:
A Klímaváltozásra választ adó vízgazdálkodással.
A néhány hetes fürdőszezonon túlnyúló vízióval. Vitorlázással, hajózással. Áprilistól akár októberig. Hogy sokkal többen éljék át a motor nélkül meginduló, a szélbe beledőlő csöndes élményt. A parti tájat a legelőnyösebb helyről szemlélve. Kerékpárral a megépült és a még megépítendő bicikli-utakon. Barátokkal vagy családdal. A tájból szemlélve a tó tükrét. E-kerékpárokkal, hogy az idősebbek is bátran nekivágjanak az emelkedőknek.
A helyi alapanyagokra épülő gasztronómiával vagy a nagyszerű balatoni borokkal. Olyan szőlőbirtokokkal, farmokkal, gazdaságokkal a Bakonyban és a somogyi parton, amelyeket felkereshetnek a túrázók és a helyszínen szerezhetnek be odavaló tej- és hústerméket, friss zöldségeket. Hogy a felnőttek láthassák, miből lesz a bor az áruházak polcain. Hogy a gyerekek igazi, élő háziállatokat láthassanak. Hogy tudják miről mintázták a rajzfilmeket.
Erdei sétákkal. Hogy érezzék a levegőjét. Megpillanthassanak madarakat, vadakat a beszűrődő napfényben. Történelmi sétákkal. A várromoknál. Hogy beszívhassák a múlt levegőjét. Hogy lássák, hol éltek a páncélos vitézek, a törökverők. Superman dédszülei. Templomromoknál és élő templomoknál.
Fesztiválokkal. Nemcsak olyanokkal, ahol helyben fogyasztásra, berúgásra ösztönzik a nagyérdemű közönséget. Olyanokkal is, amelyek egy-egy színvonalas központi kulturális esemény köré, csillagtúra-szerűen szerveznek sétákat, pince- és múzeumlátogatásokat, bor- és sajtkóstolókat, a lehető legtöbbet megmutatva a helyből, a tájból, a faluból és a népéből.
Kicsit messzebb. Világhírű látványosságoknál. A Herendi Porcelánmanufaktúránál. A veszprémi várnál, a királynék városában, a Festetics kastélyban, a hercegek otthonában. Az állatkertben, a kilátó toronynál.
Hálózatba, közös idegenforgalmi kínálatba szerveződve. Nem úgy, mint az egyszeri szállodás, aki rázárja a vendégre az ajtót, hogy az pénzét csak a falakon belül költhesse el. A vendéget tenyéren hordozva, hogy minőségi szállásáról minőségi éttermekbe, minőségi borászatokba és minőségi szolgáltatókhoz juthasson. Hogy elcsodálkozhasson a minőség sokféleségén és azzal az érzéssel menjen haza az itt töltött napok után, hogy vissza kell ide térnie, mert a lehetőségek töredékét sem tudta még kihasználni. Olyan hálózatot kell szervezni, hogy a látogatók kocsijukat a szállásukon hagyhassák és gyalog, kerékpáron vagy célirányos helyi közlekedéssel: hajóval, kisbusszal, buszvonattal eljuthassanak minden állomásra. Olyan tájékoztatást kell nyújtani, amelyik tartalmazza az elérhető, jól megválogatott attrakciókat. Kiadványokat, honlapokat, appokat, amelyekbe rangot jelent bekerülni. Vannak első fecskék: a Gasztrotérkép, a Törzsasztal, Balatoni Kör. Van olyan, amelyik már meg is szűnt. Lehet, hogy korán érkeztek. Lehet, hogy nem volt meg körülöttük a hálózat, a közlekedésszervezés.
Legjobb esély a fennmaradásra akkor van, ha a kezdeményezések együttese eléri a közvéleményt és a piacot megérintő kritikus tömeget. Az állami és az uniós támogatásoknak abban lehet szerepe, hogy a közös jövőképbe illeszkedő, jól előkészített vállalkozások és akciók rövid felfutó intervallumon belül meg tudjanak indulni. Nincsen közös jövőkép. A támogatások milliárdjainak elköltésébe ma nem vonják be az ittenieket. A beton, a környező vállalkozások szövetébe nem illeszkedő monstrumok öncélt jelentenek. Ezeken keresztül egyszerűbben és gyorsabban lehívható adott idő alatt a legtöbb támogatás. A túltámogatott, a táj és a helyi gazdaság szövetébe nem illeszkedő beruházások később ott maradnak tájsebként, a piacon maguknak évek munkájával helyet kidolgozókat zavaró körülményként. Pozitív gazdasági hatásuk elmúlik a zárókő elhelyezése utáni napon.
Közös marketinget kell építeni, félretéve a több évtizedes idegenforgalmi kiadványok sablonjait. Olyan akciókat, amelyek messzire viszik a hely hírét és képeit. Olyanokat, amelyek kapcsán együtt emlegetik olyan helyekkel, tavakkal, amelyekre szeretnénk hasonlítani. Vannak események, amelyek hagyományokkal, országos hírrel rendelkeznek. A Kékszalag, Fa Nándor egyszemélyes Balaton-kerülő versenye, a Balaton-átúszás, vagy miért is ne, a Balaton-átcsúszás! Flash-ekre, egy- egy estére elegendő híranyagra futja belőlük. Lehet ezekből a média számára értékesebb, rendszeresebben jelentkező, nemzetközi érdeklődésre számot tartó eseményeket formálni? Van minta: kis halászfalu volt az Atlanti-óceán partján Olonna. Esős falu, amelynek kikötőjéből naponta futottak ki a halászhajók, hogy rákokkal, tengeri halakkal térjenek vissza, amelyeket azonnal elszállítottak Párizsba, hogy már hajnalban Rungisben licitálhassanak rájuk a világváros kereskedői és vendéglősei.
Harminc éve sincs, hogy a városból először indult földkerülő útra 11 magányos vitorlázó. Megkezdődött az azóta legendává terebélyesedett Vendée Globe négyévente sorra kerülő eposza. Korántsem mellékes módon magyar, székesfehérvári és balatoni részvétellel. Fa Nándor első, nem franciaként ötödikként futott be. Les Sables d’Olonnes álmos halászfaluból fogalom lett. Felkerült a vitorlázás, majd a francia idegenforgalom térképére. A versenyre ugyancsak négyévente keríthetnek sort, de legendáját közben is ápolgatják. Divatos hely lett a kisváros. A régi halászkikötő éttermeiben esténként alig lehet asztalhoz jutni. Itt fogy el minden, amit az óceán kínál. Az óceánparti sétányon télen-nyáron özönlik a nép.
Miért ne válhatna az európai nagy tavak versenyévé Fa Nándor egyszemélyes tókerülő versenye? Állandó állomásokkal, mint a négysánc, fix hellyel a TV adók műsorán. Példaképpé váló versenyzőkkel, látványos közeli képekkel és a „Négysáncnál” változatosabb tájakkal: a gardai Sirmionéval, Genffel a tó mellett, Friedrichshafennel a Boden- tavon és igen, miért ne? Füreddel és Keszthellyel?
A szomszédos Ausztria legszebb borvidékén, Wachauban kirándulókkal nyáron fiatalokkal, ősszel, tavasszal nyugdíjasokkal megrakott dunai hajók kötnek ki a Melk-i apátságnál, Dürstein váránál és Spitzben a szőlőhegyek alatt. Kirajzanak a kisvárosban, kerékpárt bérelnek, megebédelnek a helyi éttermekben, bort kóstolnak a helyi gazdáknál, aztán este lefekszenek aludni a hajón, amely egy állomással tovább úszik velük. Miért ne?
A természet, a hagyományok, az épített örökség – a szőlő, a nádas, az erdő, a vízpart, a védett épületek- erőforrások. Nem a fejlődés akadályai. Fejlesztés nemcsak beton szerkezetekből, hanem az örökség ápolásából, minőségi munkából és a hagyományok magasabb szintre emeléséből is származhat. Pontosabban csak ezekből. Csak ezek működhetnek hosszú távon. Csak ezekre kíváncsi belőlünk a világ. Csak ezekben érdemes élni.
A Balatoni Kör Nemzeti Balaton Konzílium-ot kíván tartani a tó jövőjéről.