Mind hinni szeretnénk abban, hogy a járvány elmúlt. Délutánonként megtelik bort kóstoló, beszélgető vendégekkel a tóra néző terasz. A vendégek – hazaiak és Budapesten élő külföldiek – élvezik a látványt, a borokat és a társaságot. Kevesen gondolnak arra, hogy az asztalokat elválasztó paravánok voltaképpen járványügyi szerepet töltenek be.

A tó sima tükrén kikötőik felé tartanak a vitorlások, fehér vásznaikat rózsaszínűre festi a füredi Péter-hegy mögött lenyugvó nap. Körben a tegnapi eső nyomán élénkvörössé vált talajon a szőlőtőkék árnyai megnyúltak, talán soha nem voltak ennyire sötéten zöldek és egészségesek. Régen nem fészkelt nálunk ennyi molnárfecske, amelyek most itt cikáznak a szőlősorok felett rovarokra vadászva. Senkinek nem hiányoznak a máskor az égre koromból és párából kondenzcsíkot húzó repülőgépek.

A szélső asztalnál régi ismerősökkel – tudós biológusokkal, történészekkel, öreg művészekkel – beszélgetünk arról, hogy a jókor meghozott járványügyi intézkedéseken kívül mekkora szerepet játszhatott a védekezés eddigi sikerében a nyolcféle kötelező védőoltás által kiváltott gyors immunválasz. Ezeket az „átkosban” a szabad választás lehetősége nélkül mindannyian megkaptuk – lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok. Legalább valami jót is örököltünk az elvesztegetett évtizedekből. 

Talán immunisak vagyunk egy sor betegségre. Meg az őrült eszmékre is.

Az immunitás most életeket menthet. Nagy járványok után menetrendszerűen megérkezik az anarchia. A szobordöntések és minden érték megkérdőjelezésének a kora.

Mint amelyik a Periklészt és két fiát megölő járvány után elsodorta Athén aranykorát. Vagy az amerikai hadsereg által Európába hurcolt spanyolnáthát követő anarchia és szabadosság, amely megszülte a weimari köztársaságot. Az anarchia alapozta meg kétezernégyszáz éve a “harminc zsarnok” uralmát és majd száz esztendővel ezelőtt Hitler hatalomra kerülését.

Jóslatokra egyikünk sem vállalkozik. Minden történelmi analógia sántíthat. A tudomány ritkán olyan bizonytalan, mint a mostani pandémia megítélésében. A világ egyik felén pusztít a járvány, itt vízre, napfényre és szabadságra kiéhezett emberek lepték el a füredi sétányt, törülközőnek sincs hely a strandokon. Kéthavi megfeszített önfegyelem után nem lehet a szellemet visszagyömöszölni a palackba. Eltűnt a viselkedésünkből az éppen csak megtanult “social distancing”, a társadalmi elkülönülés gyakorlata.

Azt se kérdezze senki, milyen lesz az idei termés! Még annyi minden történhet. Majd a szüret után megmondom. Egyelőre semmi nem romlott el végérvényesen – volt elég napsütés és eső, elkerültek bennünket a jeget hozó zivatarok, és most még amúgy is élvezhetjük a nagyszerű ‘15-ös vörösöket vagy az üde és izgalmas ‘18-as, ‘19-es fehéreket! Bízzunk Istenben, de tartsuk szárazon a puskaport!