Még mindig rengeteg illúzió él az emberekben arról, hogy majd húsvétkor, de legkésőbb pünkösdkor visszatérhetünk oda, ahol egy évvel ezelőtt elszabadult a koronavírus. Még mindig azt hiszik, hogy mindenről ezek az egysejtű korunk óta velünk lévő, önmagukat időnként hibásan másoló fehérjedarabkák tehetnek. Pedig mind belefér egy kólásdobozba.

Az emberré válás óta is milliónyi fajtájukkal találkoztunk. Megfertőztek, esetleg kiirtottak egy-egy falut. A sűrűn lakott középkori városokban a pestis elpusztította a lakosság felét-kétharmadát. A Budát 1686-ban visszavívó „EU-hadak” táborába Franciaországból hurcolták be a tüdőbajt, és a hazavonulók terjesztették el a kontinensen. A Capeting-trónörökössel, Madame Chauchat-val, komáromi ükapámmal és Tóth Árpáddal együtt százmilliók haltak meg világszerte a közben morbus hungaricusnak elnevezett tüdőbajban, egészen, amíg a kötelező BCG-oltás az ötvenes évektől vissza nem szorította. A Vibrio cholerae örök időktől Bengália part menti mocsaraiban tenyésző baktériuma néha megölt egy arra kalandozót. A brit Kelet-indiai Társaság a mangrove helyére rizst telepített. Az ott dolgozó bennszülöttek hullottak, mint a legyek. Európába az orosz cár ázsiai csapatai cipelték be 1831-ban, amikor leverték a lengyelek aktuális forradalmát. A Monarchia karanténnal lezárt kárpáti határain hucul csempészek hurcolták át, és innen kezdve milliószámra hullottak Európában is az emberek. Köztük komáromi szépapám vagy Hegel, akit Marx később a fejéről a talpára állított. A spanyolnátha története az Egyesült Államok hadba lépésével kezdődött 1918-ban. A virginiai laktanyából az influenza vírusa először Spanyol­országba került, így az amerikaiak rögtön elkeresztelték spanyolnáthának. Húsz-harminc millió áldozata között volt nagyapám temesvári orvoskollegájának felesége, Kaffka Margit és kamasz fia. Az influenza azóta állandó társunk.

A teljes írás a képre kattintva olvasható.