Reggel a kikötőben lázas készülődés, utolsó szerelés a hajón, akinek ideje van rá, még ehet egy szalonnás rántottát Petinél. Csopakhoz közel van a rajtvonal, de nyolckor mégiscsak el kell indulni, ha az ember jó helyet akar a rajtvonalon. A víz közepét kerülni kell, az örök dilemma: déli vagy északi part. A meteorológiai jelentés szerint délelőtt egy front széle érinti a tavat, talán az északi jobb lenne. A rajtvonalnak ez a széle azonban a versenykiírás szerint jó darabon a 10-12 nagyobb pénzügyi vállalkozás által –részben mancsafttal- bérelt és egy-két hétig a Balatonon tartózkodó óriás-katamaráné. Rajtvonalukat 400 méteres „cordonsanitaire” választja el a biológiai és fizikai díszletül szolgáló 5-600 másik hajótól- köztük a nagy klasszikus Kishamistól, a Nemerétől, a Scirocco-tól, a Parti Széltől és legendás kormányosaiktól, meg persze tőlem és 30 esztendős korában beszerzett gyönyörű hajómtól a Vagabundtól. Szóval marad a déli rajt.
Teljesen szokványos a rajt a szokásosnál kicsit kevésbé zsúfolt 6 kilométeres vonalon. Az is lassan szokványos, hogy nem pontosan kapom el a pillanatot, de 2-3 perccel később már tiszta, frissülő északi szélben kreuzolunk Kenese felé. A helyzet jónak mutatkozik, alattunk, előttünk Fináczy Gyurka húz a Parti széllel, annyira nem ronthattam el az oldal választást. Átadom a kormányt Gyurinak, Ő is Miklós is jól kormányoz, kreuzban nálam érezhetően pontosabban vezeti a hajót. Most csak arra ügyeljünk, hogy a fűzfői öböl középső területeit, ahol a felmelegedő naptól először szívódik fel a szél, szélesen elkerüljük. Az északi parton húzó hajók látványosan elindulnak, de ahogyan tegnap Gyurka is jelezte, Alsőörsnél elfogy fölöttük a szél. A déli parton egyenletesebben halad a mezőny. A parthoz legközelebb Cimbi a Sciroccoval, nagyon határozattan jelzi, hogy nem bízik a középső, Fűzfő előtti vizekben.
Mi szépen haladunk, szélcsíkról szélcsíkra csábítanak bennünket a középső, egyenesen a fordulóhoz vezető vizek. Gyengül a szél, de már csak egy kilométer a bójáig. A mezőny elején a katamaránok most veszik sorban a bóját, sorban lobbannak ki hatalmas, színes spinakkereik és 10-15-en már húznak Siófok felé a déli parton. A szél a felmelegedő időben egyre gyengül aztán leáll. Ott vagyunk pontosan, ahova nem szerettünk volna eljutni. A szél azonban nemcsak nekünk állt le. Áll a hegyek alatt jócskán lemaradt északi és áll a déli part is. Az a kérdés ki kapja meg először a biztosan megérkező termikus parti szeleket. Mi, itt biztosan nem, de csodákban még bízhatunk.
Talán fél óra múlva Fűzfő előtt a kékes-szürke vízfelület száz-kétszáz méter széles parti sávja haragos zöldbe vált és megindul az északi partot húzott mezőny. Számoljuk, ahogyan a századik hely környékéről csúszunk le előbb ötven, aztán száz hellyel. Aztán hozzánk is leterjed valami kis hátszeles bríz és ezüst-kék aszimmetrikus spinakkerünkkel végre újra megindulunk. A forduló körüli hatalmas tömegben rohanó hajók között nem látjuk a versenykiírás szerinti, szokásos hatalmas narancs-sárga bóját. Így azért nehéz kormányoznom. Egészen közelről vesszük aztán észre, hogy a sárga bója helyett ezúttal a főszponzor Balaton vízével azonos színű hirdetésével jelölték a pályát. Ezt a felületet is sikerült eladni, csak a versenykiírásnak nem lehetett így megfelelni.
Jól jövünk ki a bója előtti tumultusból. Ahelyett, hogy a déli part mentén húznánk a mezőny után, az asszimetrikussal kicsit északabbra haladunk Siófok felé. Nagyon gyorsak vagyunk, de kicsit hosszabb utat kell megtennünk, amibe még egy hauzolásnak is bele kell férnie. Kicsit aggódom, mert először vagyunk ebben az összeállításban a hajón. Miklós és Gyuri azonban profi módra bonyolítja le a manővereket. A teljes mezőnyt megkerülve, újra a századik hely környékén jutunk a Siófok előtti vizekre. A leálló szélben is jó sebességgel keressük a két narancssárga bója által alkotott kaput. Hozzánk hasonlóan tanácstalan a közben ide érkező kétszáz másik hajó. Valami jelzést ad a száz méter széles kapu helyére vonatkozóan az a tutajba összeállt száz-kétszáz hajó, amelyik láthatóan nem fér át a két – mint többen állították- itt is a vízszínű szponzori hirdetésekkel eltakart bója között. Tanakodunk, hogyan számlálják a zsüri hajó kétségbe esett rendezői az áthaladókat. Arra jutunk, hogy sehogyan. Mégsem kerülünk délre többekhez hasonlóan, győz bennünk a szabály-tisztelet vagy a sportszerűség.
A verseny – verseny, a bója – bója. Nem ignoráljuk, nem húzzuk magunkkal, nem és érinthetjük. Három órán keresztül várunk a sorunkra. Közben a keleti medencében leállt minden szél, ötszáz méterről dübörög Zamárdi felől a Sound tuc-tuc zenéje, rájövünk, hogy komolyra fordult a kérdés, amivel reggel még viccelődtünk. Mit csinálunk, ha nyolcig nem kerülünk át a csövön a nyugati medence vizeire, ahogy velünk együtt a mezőny nyolcvan százaléka sem? Nem sokat emel a hangulaton az sem, hogy közben arról értesülünk, hogy az első helyen befutott Litkey Farki katamaránja kevéssel a két paralel árbócosFifty-Fifty előtt. Egyelőre az eredmény nem hivatalos, mert Farkit egy állítólag elsodort bója miatt óvták. Ilyenkor tényleg rájövünk, hogy bio-díszletek vagyunk néhány pénzügyi vállalkozás show-jához.
Természetesen megyünk tovább. Százan itt kiállnak. A nyugati medence naplementéje és stabil szelei majdnem mindenért kárpótolnak mindenkit, aki kitart. Mire mi Földvárhoz érünk, befut az első hat katamarán és befejezik a verseny közvetítését. A versenyben maradt hetven százaléknak most kezdődik.
Bliszterrel rohanunk a déli part mentén, sorban elhúzva a korábban átjutott kisebb hajók mezőnyén. A legsötétebb éjszakában érünk a keszthelyi öbölbe. Félszélben, 7-8 csomóval rohanunk a kikötő előtti kivilágított terelő bóják felé. Most a bóják színe sem zavar. A villogó piros valóban piros. Visszafelé erős, a tó tengelyéből fújó keleti szél és magas, itt-ott tarajos hullámok várnak. Ebben a kreuz- menetben a hátralévő 55 kilométer, lesz vagy hetvenöt. Jó, ha délután kettőkor beérkezünk. Rohanunk,itt-ott bukdácsolunk a rövid magas hullámokon és kimeredt szemmel lessük a velünk párhuzamosan és szemben hajózó hajók navigációs fényeit. Badacsonynál vagyunk, amikor felkel nap. Pont, mint a 2015-ös Szalagon. Zánkánál már fáj minden tagom és ég a szemem az éles napfényben. Legalább a hátamat melegíti a másik csapáson. Friss szélben a Tihanyi szorosban újra összejövünk a mezőnyünkkel. Tíz- tizenöt hajó kreuzol a keleti medence felé. Ha a keleti szél le ne áll, akkor kellemes futtatott kreuz-cal megoldjuk a célig hátralévő ötven percet! Nem állunk túl közel a félszigethez, mert a domb ott fölemelheti a szelet és még jó szélben is kialakulhatnak szélmentes övezetek! Már csak a befutó bójáit kellene megtalálni. Hiába tudjuk mostanra, hogy a kékes-szürke az új narancs-szín, hiába ismerjük két tucat szalag-verseny tapasztalatával a pontos helyét, eltart egy darabig mire megtaláljuk.
Még nincs 11 óra, amikor befutunk. 150-ikek vagyunk. Gratulálunk egymásnak, összetört tagokkal koccintunk a hajón és húsz perc múlva a kikötőben menüt rendelünk Péternél. Most már tudjuk, hogy nem lett volna szabad kihagyni. A parton a már előttünk beérkezettekkel elkezdődik a verbális vitorlázás, a Kékszalag legjobb része. A legjobb történetek azok, amelyeket rémálomnak éltünk meg a helyszínen. A Siófok előtti hajótutaj, amit egy leeső zivatar drámává alakíthatott volna. Az új- narancs színű pálya jelek. Miközben fröccsökkel és sörrel hidratálunk mindannyian kapaszkodunk a bárpult réz-korlátjában, mert mozog velünk a föld.
Abban azért biztos vagyok, hogy vannak a 2017-es Kékszalagnak egyéb tanulságai is: Nem biztos, hogy a vitorlás-sport fejlődését szolgálják a két hétre pénzügyi projektek által importált, levetett nyugati rohanó gépek. Nem jobban, mint a Németországból behozott használt, húsz esztendős BMW-k az autósportét. Nem biztos, hogy Európa legnagyobb múltú szalag-versenyének kell díszletül szolgálnia 10-12 pénzügyi-marketing projekt számára. Biztosan nem így kell a piac és a média számára vonzóvá tenni egy versenyt. Sportértéke nem sok van egymindössze 5-6 azonos adottságú hajót felvonultató versenynek. Végül, bár a helyezések sorsát talán idén nem befolyásolta, de az biztos, hogy nem biztosít egyenlő esélyeket egy olyan verseny, ahol a hajók mindegyike nem rendelkezik azonos rajthely választási lehetőséggel. Szóval ez nem egy verseny volt, hanem legalább kettő.
Lehet, hogy a Kékszalag mellett helye lehetne egy egységes típusú „one design” hajókkal zajló, vitorlázó sztárokat felvonultató európai tavi versenynek – egy afféle vitorlás négysánc versenynek. Egy jól közvetíthető, a Balatonon, a Gardán, a Bodenin és a Genfin, csodálatos táj-díszletek előtt zajló „Európai Négytó” versenynek. Ennek egyszerre lenne sportbéli és marketing értéke. Része lehetne a Balaton egyelőre igencsak harmatos marketingjének. Talán az egytestű hajóknak kellene elengedni végre ezt a versenyt, amelyhez régen nincsen közük, hogy kiderüljön mit ér a 12 katamarán versenye a háttér nélkül. A legjobb hagyományok kizsigerelése helyett, ki kellene már törni a provinciális megoldásokból! Újat, valóban vonzót kell alkotni az új embereknek!
Talán ott lehetek még az ötvenedik Kékszalagon is, hogy lássam. JI.